- szabita
- 2011-08-09 15:33:33
Holnap, a sötét és hideg budapesti
hajnalban ismét útra kelünk, lelki füleimben pedig újra
felcsendülnek ezek a dallamok, amelyek gondolatban tavaly óta
minden egyes alkalommal visszahúzták a szívemet arra a hegyek alatt
morajló, hullámverte kavicsos tengerpartra. Szinte napra pontosan
egy éve tettünk ugyanígy, igaz akkor az utazás sokkal inkább
hasonlított egy elcseszett vígjátékba illő kalandhoz, köszönhetően
a megelőző este elfogyasztott rozénak és a két óránál is kevesebb
alvásnak. Persze utólag csak nevettünk rajta, hiszen ez is
hozzátette a magáét a varázslathoz. Idén viszont olyan hirtelen
pottyant az ölünkbe ez az egész, hogy még most sem sikerült
felfogni és méltó módon ráhangolódni, csak a sürgős technikai
előkészületek és lázas kapkodás vesz körül, hogy aztán 48 óra múlva
már Eze-sur-mer azúrkék vizei felett elterülő horizontot
kémlelve térjek újra magamhoz.
- szabita
- 2011-04-12 12:32:36
Majdnem három hónap telt el a legutóbbi,
igencsak filozófikusra sikeredett szösszenet óta. Ennél is több,
megszámlálhatatlanul sok homályos gondolatoktól, bormámortól
árnyalt perc. De azt hiszem, a szokásos sajnálkozó köröket most
bátran kihagyhatom, hogy végül ugyan megkésve bár, de törve nem,
egy hagyományos, hétköznapibb helyzetjelentéssel szolgáljak. Az
említett homályos gondolatoknál egyébként is csak hétköznapibb
létezik.
- szabita
- 2011-01-18 14:14:09
Nem szerencsés ilyen címmel kezdeni az új
évet. Pedig most ez áll a legközelebb hozzám. A hideg finoman
végigfut a bőrön, a tekintet és a tudat megremeg és
elbizonytalanodik, elmereng, ahogyan az ismeretlen, súlyos vizek
előtt, felett lebeg egy végtelen, hófehér, felhőszerű semmi
közepén. Ehhez hasonló hangulatot idéz meg ez a sor. Ugyanígy a
január is mindig valami fagyos, fehér légkörrel borítja be a
mindennapokat, amely mégis mindig friss és tiszta, mint egy üres
papírlap. De ezt a sort mégsem útravalónak, újévi köszöntőnek
szánom. Csupán régóta velem van, és most eljött az ideje, hogy
leírjam.
- szabita
- 2010-12-31 00:33:03
Körülbelül még 23 óra és 27 perc van hátra
addig a pillanatig, amikor a másodperc mutató egyetlen mozdulatával
véget vet a visszaszámlálásnak, az izgatott várakozásnak, a
nosztalgiázó érzelmeknek, a búcsú hangulatnak, és homályos
tekintetünk hirtelen az ismeretlen és reményteljes új felé fordul.
Én is tele voltam ismeretlen és reményteljes gondolatokkal,
ötletekkel, amelyeket mind szerettem volna még itt megörökíteni.
Aztán úgy két héttel ezelőtt megegyeztem magammal, hogy még egyet
azért összehozok idén, de végül már csak reménykedni tudtam benne,
hogy sikerül beilleszteni a feszített ünnepi menetrendbe a
félrevonulást is. Ez a korábbi években sem ment túl jól, aminek
praktikus oka van: Kriszta nem dolgozik a két ünnep között, így
értelemszerűen minden percet együtt töltünk, itthon vagy
Zalaegerszegen, ilyenkor pedig nincs szívem félrevonulni. Tegnap
előtt megpróbáltam csendben, titokban, amíg aludt, de nem sikerült.
Ez már csak ilyen, hiába kerül sok halva született bejegyzésbe -
háborítatlan magány, őszinte befelé tekintés kell az
átszellemüléshez. Ezen nagyjából át is estem, azt hiszem, úgyhogy
most jöjjön, ami még belefér.
- szabita
- 2010-10-05 17:30:28
Egy rövid bejelentkezés. Az elmúlt hónap a
soron kívüli, rendhagyó bejegyzésekről szólt, most folytatom a sort
egy újabbal. Ez a fotó már tavaly óta ide kívánkozott, de valahogy
soha nem sikerült megtalálnom a megfelelő helyet és a megfelelő
szöveges körítést. Legutóbb sem, pedig utaltam rá és még passzolt
is volna. Ma a villamos ablakán lepergő esőcseppeket és a mögöttük
meghúzódó koszos várost bámulva úgy döntöttem, rászánom ezt a
hideg, borús délutánt, hogy ne lógjon tovább a levegőben. Az alkalom itt
van, az ősz ma végérvényesen megérkezett. Ez a kép sem szól se
többről, se kevesebbről.
- szabita
- 2010-09-24 00:41:01
Itt van ő, itt van újra. Amióta
beleszerelmesedtem a fotográfia művészetébe, ezek a napok egyet
jelentenek a bordó és fehér kövekkel burkolt erkéllyel, a zalai
dombság fölé magasodó végtelen, szürke felhőkkel, és Anyu szomorúan
egymásra simuló, esőcseppeket pihentető lila virágaival.
Természetes, hogy ez a szeptember más, mint a korábbiak, és
természetes, hogy mégis ugyanolyannak élem meg. Itt vagyok újra, a
megszokott helyemen, hogy méltó módon zárjam le ezt a
bejegyzés-sorozatot. "Lehet, hogy egyedül én vagyok
ébren?" Költői a kérdés, de mégis jogos. Az épeszű, normális
emberfia ilyenkor az igazak álmát aludná és várná az újabb
munkanapot. Én meg csak itt ülök egy pohár bor mellett, a
mérlegelendő gondolatok és emlékek halmazával.
- szabita
- 2010-09-05 01:19:39
Már bőven előtte sokat gondolkodtam azon,
mit is fogok ide írni, hogyan is fogom megszemélyesíteni,
összefoglalni, ha eljön ez a pillanat. Jó előre elgondoltam, milyen
zene fog szólni, mit fogok érezni, gondolni, mondani. És végül csak
megtörtént, mindenféle monumentalitás, katarzis nélkül. Amikor
másnap még erősen alkoholos állapotban magamhoz tértem, háromszor
is megkérdeztem magamtól, hogy vajon álmodom vagy tényleg ennyi
volt? Ennyi.
- szabita
- 2010-09-02 16:34:38
Azaz három kerek
esztendeje...
- szabita
- 2010-09-02 10:54:34
Welcome to the stage,
Szabolcska.
- szabita
- 2010-03-16 14:45:27
Megint eltelt egy hónap, mire újra
billentyűzetet ragadtam. Nekem maximum csak egy-két hétnek tűnt.
Igyekeztem konzerválni a legutóbb kimaradt gondolatokat. És mivel
azt megfogadtam, hogy mielőtt ismét teljesen elvesznék a
rengetegben, még a diplomaosztó előtt folytatom. Lássuk mi maradt
meg a gondolatokból a konzervdobozban. Melyik idézet volt a
címkén?
- szabita
- 2010-02-19 15:25:46
> 2o1o.
> Restart and reboot yourself.
> You're free to go.
> _
- szabita
- 2009-12-26 01:23:40
The yellow sun, well it took the hand
of a country boy... bizony, régen volt. De most újra itt az
alkalom. Igaz, a lelkiállapot már körülbelül délután óta tart, de
ez mégis szigorúan éjszakai tevékenység. Tudnám még tovább
csűrni-csavarni, de inkább belevágok.
- szabita
- 2009-08-07 00:29:35
Pedig ebből sosem elég. Dublin és
U2, külön-külön és együtt is. És ismét újra itt ülök, azok
a napok pedig már a hátam mögött haladnak lassan, de biztosan a
feledés süllyesztője felé, amely óráról-órára egyre több emléket,
érzést, pillanatot emészt fel és burkol örök
félhomályba.
- szabita
- 2009-07-16 18:31:51
- szabita
- 2009-07-13 00:50:49
Home - hard to know where it is.
Egy kicsit rám is igaz ez a semmiből eszembe jutott
idézet-foszlány, de pozitív értelemben. Úgy érzem, hogy a
hol kérdésre leginkább a mindenhol a megfelelő
válasz. Ugyanis ezt csak lelki értelemben tudom megválaszolni,
fizikailag csupa ellentmondásokat dobna a gép. Persze ha
ragaszkodom a kifejezés szigorú definíciójához, akkor egyértelmű,
hogy ez alatt a múltkori búcsúzóban említett klasszikus környezetet
kell érteni, ahonnan sok-sok hónap után most újra jelentkezem.
My favourite half-light, my favourite
consciousness.
